Munkavédelmi Kutatási Közalapítvány         

 

Magunkról

Aktuális hírek

Tevékenységek

Projektek

Folyóiratok

Szakirodalom

Rendezvények

Publikációk

Európai munkavédelem

Szakmai névjegyzékek

Szabályozás

Elérhetőségek, megközelítés

 

 

Európai munkavédelem

 

 

 

AZ EURÓPAI MUNKAVÉDELMI ÜGYNÖKSÉG FELHÍVÁSAI

 

 

 

 

 

 

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség felhívása a munkahelyi biztonság és egészségvédelem témájában kiadásra kerülő, hetedik Európai Helyes Gyakorlat Díjért való versenyben való részvételre

 

Az Európai Munkavédelmi Ügynökséget az Európai Unió hozta létre abból a célból, hogy elősegítse a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén jelentkező információs igény kielégítését. A bilbaói (Spanyolország) székhelyű Ügynökség tevékenységének elsődleges célja a műszaki, tudományos és gazdasági jellegű információ munkahelyi biztonság és egészségvédelem kérdésében érintett felek közötti áramlásának elősegítése, és az emberek munkakörülményeinek ily módon történő javítása.

A Helyes Gyakorlat Díjak a Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hete című program részét képezik, mely az Európai Ügynökség évente megszervezett, minden évben egy adott témára összpontosító kampánya. A 2006-os Európai Hét kampány a fiatal munkavállalókra összpontosít és az alábbi szlogen kíséri „Biztos kezdet!”. A kampány egy decentralizált modell szerint épül fel: az Ügynökség összehangolja a kampánytevékenységeket, tájékoztatást biztosít 20 nyelven, illetve a kampány weboldalán, megszervezi a Helyes Gyakorlat Díj versenyeket, továbbá egy videokészítési versenyt és a záróünnepséget, míg a nemzeti fókuszpontok mind a 25 EU-tagországban nemzeti szinten mozdítják elő, ösztönzik és szervezik a tevékenységeket. A Hét kettős célja a kockázatokkal kapcsolatos tudatosság növelése és a helyes gyakorlatok előmozdítása.

A „Biztos kezdet!” elnevezésű kampányt hivatalosan 2006. június 19-én, Brüsszelben, az Európai Parlamentben indítják meg. Maga az Európai Hét 2006. október 23. és 27. között kerül megrendezésre. A kampány záróünnepségére 2007 márciusában , Bilbaóban kerül majd sor.

A 2006-os helyes gyakorlat díj olyan vállalatokat vagy szervezeteket, köztük iskolákat, szakközépiskolákat és képzést biztosító intézményeket részesít elismerésben, amelyek kiemelkedő módon és újító megoldásokkal járulnak hozzá ahhoz, hogy a fiatalok biztonságos körülmények közt lépjenek be a munka világába, és ösztönzik a kockázatok tudatosítását és a kockázat-megelőzést a vállalatoknál, iskolákban és szakközépiskolákban.

A díjak a 2006-os Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hete című program részeként kerülnek átadásra, melynek témája a fiatalok biztonságos és egészséges munkakezdésének biztosítása.

A munkahelyi balesetek az Európai Unióban 58 millió fiatal számára jelentenek komoly fenyegetést. Az Eurostat adatai szerint a munkahelyi balesetek kockázata legalább 50%-al magasabb a 18-24 évesek körében, mint bármely más korcsoportban”, magyarázza Hans-Horst Konkolewsky, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség igazgatója.

A „Biztos kezdet!”elnevezésű kampányunkon és a Helyes Gyakorlat Díj versenyen keresztül az Ügynökség vállalatoknál, iskolákban és Európa-szerte fokozza a kockázatokkal kapcsolatos tudatosságot és ösztönzi a kockázatok megelőzését.’

A helyes gyakorlat példái olyan alkalmazott megoldások, melyek a fiatalok munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének hatékony kezelését célozzák, illetve megelőző intézkedések a fiatal munkavállalók körében előforduló balesetek és megbetegedések számának csökkentésére. Ebből kifolyólag valamennyi pályázatnak érvényesítenie kell a helyes irányítási gyakorlatot – különös tekintettel a kockázatértékelés és eredményeinek hatékony alkalmazására – illetve a fiatalokat fenyegető veszélyek sikeres megelőzését kell középpontba állítania.


Valamennyi európai uniós tagországból várjuk a helyes gyakorlat példáit. Ezeket benyújthatják önálló vállalatok vagy közvetítő szervezetek, úgymint kereskedelmi kamarák, kereskedelmi vagy szakmai szervezetek, szakszervezetek és az oktatói közösség, közte iskolák, szakközépiskolák, oktatási hatóságok és képzést biztosító szervezetek.

Az Ügynökség a nyertesek nevét a kampány záróünnepségén hozza nyilvánosságra, melyre 2007 márciusában, Bilbaóban kerül majd sor. A díjak európai elismerésben részesítik a nyerteseket az európai munkakörülmények javítása terén betöltött szerepükért, a díjazott példákat pedig egy az Ügynökség által összeállított könyvecskében teszik közzé, mely Európában mindenütt hozzáférhető lesz.

A díjakkal és az országos kapcsolattartók részletes adataival kapcsolatos információk on-line elérhetők az alábbi címen: http://ew2006.osha.eu.int/.

Sajtókapcsolatok:
Marek Kosarczyn, Sajtófelelős tisztviselő, Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség, e-mail:
kosarczyn@osha.eu.int, tel: +34 94 479 43 86.

Egyéb felvilágosítás:

European Agency for Safety and Health at Work, Gran Via 33, E-48009 Bilbao, Spanyolország, e-mail:
information@osha.eu.int, fax: +34 94 479 4383.


A 2006-os Helyes Gyakorlat Díjakról, a kampányról és a nemzeti kapcsolattartó pontokról naprakész tájékoztatást talál az alábbi címen: http://ew2006.osha.eu.int/.

Nemzeti Fókuszpont, Magyarország:

 

Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF)

1024 Budapest, Margit krt. 85.

Gádor János,  Fókuszpont vezető

T: 346-9454                                         mobil: 06-70-3877009

F: 346-9453                                         e.mail: gador@ommf.hu

vvv

FELHÍVÁS

 

Az Európai Munkavédelmi Ügynökséget az Európai Unió hozta létre abból a célból, hogy elősegítse a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén jelentkező információs igény kielégítését. A bilbaói (Spanyolország) székhelyű Ügynökség tevékenységének elsődleges célja a műszaki, tudományos és gazdasági jellegű információ munkahelyi biztonság és egészségvédelem kérdésében érintett felek közötti áramlásának elősegítése, és az emberek munkakörülményeinek ily módon történő javítása.

 

Az Ügynökség kiadványt készít elő „Egészség és biztonság a szálloda- és vendéglátóiparban” címmel. Ehhez kérnek esettanulmányokat – leírást és elemzést -  olyan kezdeményezésekről és megoldásokról, amelyek a szálloda- és vendéglátóiparban dolgozók munkahelyi egészségének és biztonságának javítását, a munkavédelmi szint emelését célozzák. Az esettanulmányok szólhatnak az említett ágazat bármilyen intézményéről (szálloda, étterem, beleértve a gyorséttermeket), „üzemi” étkeztetésről (pl. kórházakban, vállalatoknál, börtönökben), illetve az ágazat különféle munkaköreiben dolgozókról (szakácsok, takarítók, pincérek, csaposok, recepciósok stb.).

 

Beküldési határidő: 2006. április 26.

 

Az esettanulmányokat magyar vagy angol nyelven az Ügynökség magyarországi fókuszpontjának kell megküldeni.

 

Nemzeti Fókuszpont, Magyarország:

 

Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF)

1024 Budapest, Margit krt. 85.

Gádor János,  Fókuszpont vezető

T: 346-9454                                         mobil: 06-70-3877009

F: 346-9453                                         e.mail: gador@ommf.hu

vvv

EURÓPAI HÉT 2006. OKTÓBER 23–27.

BIZTOS KEZDET

A fiataloknak szóló európai kampány

a munkaélet biztonságos és egészséges megkezdésének biztosításáért

 

A MUNKAHELYI BIZTONSÁG ÉS EGÉSZSÉGVÉDELEM EURÓPAI HETE

http://ew2006.osha.eu.int

Biztos kezdet

Most meggyőződhetünk arról, hogy a fiatalok biztonságban és egészségesen kezdik-e meg dolgozó életüket, valamint a vállalatoknál, az iskolákban és szakközépiskolákban előmozdíthatjuk a kockázatokkal kapcsolatos tudatosságot és a kockázatok megelőzését.

A Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem 2006-os Európai Hete lehetőséget nyújt a Biztos kezdet elnevezésű kampányban való részvételre, amelynek célja, hogy a dolgozó, illetve a munka világába hamarosan belépő fiatalok számára biztonságosabbá és egészségesebbé tegye a munkahelyeket.

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség által folytatott Biztos kezdet kampány a fiatal munkavállalók, illetve képviselőik, munkáltatóik és munkafelügyelőik bevonására törekszik. Az oktatási közösséget ugyancsak ösztönözni kívánja, mégpedig arra, hogy a fiatalokat készítsék fel a munkavállalásra, és ennek jegyében igyekszik az egyes iskolákat, osztályokat és magukat a diákokat is bevonni.

Balesetek

Az Eurostat adatai alapján a nem halálos kimenetelű munkahelyi balesetek gyakorisága a 18-24 évesek körében 50%-kal magasabb, mint bármely más korosztálynál. Ennek számos oka van, többek között:

·          a képzés, a gyakorlat és a munkavédelmi ismeretek hiánya, és

·          a fiatalok által betöltött munkakörök és foglalkoztatási helyzetek típusai

Egy 16 éves munkavállaló az első munkanapjának kezdete után nem egészen két órával mindkét lábát eltörte. Leesett egy 18 tonnás szemétszállító teherautó járdalemezéről, és alákerült.

Egy 17 éves lány csupán egy órával a szünidei munkájának megkezdése után részlegesen elvesztette egy ujját. Az ujjait egy pitekészítő gép zúzta össze a pékségben, ahol dolgozott.

Egy 18 éves szerelőgyakornok meghalt 4 nappal azután, hogy lángok közé került – a főnökének segített benzin-gázolaj keveréket önteni egy hulladékgyűjtő tartályba, amikor a benzin berobbant…

 

Kockázat-megelőzés, oktatás és tudatosság

Az Európai Hét az összes fontos érintett bevonásával a munkahely szintjén törekszik a nagyobb fokú biztonság és egészségvédelem népszerűsítésére.

2006-ban a kampány ugyancsak nagy hangsúlyt helyez a kockázat-megelőzésre és a kockázatokkal kapcsolatos oktatásra az iskolákban, szakközépiskolákban és a tágabb értelemben vett oktatási közösségben.

 

Megfelelő oktatás + megfelelő védelem az első munkanaptól kezdve = biztonság és egészség a holnap európai munkavállalói számára

 

A Biztos kezdet kampány ezért két különálló elemből áll:

A munkahelyen:

·          Fiatal munkavállalók – a kockázatokkal kapcsolatos tudatosság növelése, a munkába álláskor szükséges teendők megismertetése

·          Munkáltatók – biztonságos és megfelelő munka, képzés és felügyelet biztosítása, valamint a fiatalok munkába állásakor szükséges teendők ismerete

Az oktatási közösségben:

·          Iskolák és szakközépiskolák – a kockázatokkal kapcsolatos tudatosság és a kockázat-megelőzés megismertetése az oktatás szerves részeként, hogy felkészítsék a fiatalokat az első munkanapjukra, és későbbiekben rájuk váró munkavédelmi felelősségekre.

·          Ifjúsági szervezetek – a kockázatokkal kapcsolatos tudatosság és a kockázat-megelőzés megismertetése tevékenységeik szerves részeként, hogy felkészítsék a fiatalokat a tágabb értelemben vett „munka világára”.

·          Szakképzési központok –a kockázatokkal kapcsolatos tudatosság és a kockázat-megelőzés megismertetése a képzés szerves részeként, hogy felkészítsék a fiatalokat a munka világára.

·          Oktatásügyi hatóságok – a munkavédelmi kockázatokkal kapcsolatos tudatosság és a kockázat-megelőzés oktatásba történő beemelésének ösztönzése, hogy felkészítsék a fiatalokat a tágabb értelemben vett „munka világára”.

 

Ki vehet részt?

A kampány helyi, nemzeti és európai szinten minden szervezet és egyén előtt nyitva áll, beleértve:

A biztonsági és egészségvédelmi intézményeket

A magán és állami szerveket, köztük a KKV-kat is

A szakszervezeteket és a biztonsági képviselőket

A vezetőket, a felügyelőket és a munkavállalókat

Az oktatási közösséget – az iskolákat, szakközépiskolákat és oktatásügyi hatóságokat

Az ifjúsági szervezeteket

A munkahelyi tapasztalatokat és képzést biztosító szolgáltatókat

 

Megfelelő oktatás + megfelelő védelem az első munkanaptól kezdve = biztonság és egészség a holnap európai munkavállalói számára

 

Mit tehet Ön?

Számos kezdeményezés és tevékenység létezik, és az Ügynökség honlapján még több példa szerepel. Íme néhány ötlet:

Kockázatértékelések

Biztonsági bemutatók

Veszélyek azonosítása

Filmek, video- és multimédiás anyagok

Képzés, szemináriumok és workshopok

Plakátversenyek és vetélkedők

Javaslattételi rendszerek

Kiállítások és nyílt napok

Reklám- és népszerűsítő kampányok

Sajtótájékoztatók és médiatevékenységek

Helyes gyakorlat díjak és az iskolák közötti verseny

A Biztos kezdet kampány részét képezik az évente kiosztott helyes gyakorlat díjak, amelyekkel a fiatal munkavállalók körében az egészségvédelem és biztonság kérdéskörét népszerűsítő, valamint a munkavédelmi oktatás iskolák, szakközépiskolák és szakképzési központok általi átvételének előmozdítását célzó sikeres tevékenységeket azonosítják és ismerik el.

Az együttműködési projektek példáit külön örömmel fogadják.

Az Ügynökség emellett versenyek szervezését javasolja, köztük egy videofilm-versenyt az iskoláknak, amellyel az év legjobb fiatal európai filmkészítőjét kívánja megtalálni.

 

Hogyan vehet részt?

§          Adjon hangot a fiatalok munkahelyi Biztos kezdete mellett vállalt elkötelezettségének azáltal, hogy aláírja az Ügynökség online „Biztos kezdetkampány chartáját (http://ew2006.osha.eu.int)!

§          Töltse le a kampányt támogató anyagokat!

§          A támogató anyagok segítségével dolgozzon ki stratégiát a fiatalokat a munkahelyen érő kockázatok tudatosításához, illetve megoldásokat az ilyen veszélyek és kockázatok megszüntetésére! A honlap számos kipróbált és tesztelt helyes gyakorlati példát bemutat, a különböző fórumok révén pedig lehetőséget ad az eszmecserére, illetve más szervezetek kezdeményezéseinek megismerésére.

§          További tájékoztatásért és támogatásért forduljon országa szerinti fókuszpontunkhoz. A kapcsolatfelvételhez szükséges adatokat a szórólap hátoldalán találja.

Megfelelő oktatás + megfelelő védelem az első munkanaptól kezdve = biztonság és egészség a holnap európai munkavállalói számára

A kampánnyal kapcsolatban a „Biztos kezdet!” honlapon bővebb tájékoztatást talál (http://ew2006.osha.eu.int)

A honlapon a következők fognak szerepelni:

§          többnyelvű információs csomagok, tényszerű tájékoztatók, a tevékenységek szervezésében és irányításában segítséget nyújtó praktikus ötleteket tartalmazó tájékoztatók, valamint egyéb hasznos források

§          ötletek a héten megrendezendő tevékenységekhez és cselekvésekhez

§          esettanulmányok a helyes gyakorlatokról

§          linkek a hasonló témájú weblapokhoz, és még sok egyéb.

 

A kampánycsomag megrendeléséhez lépjen kapcsolatba az Ügynökségnek az Ön országában működő fókuszpontjával:

MAGYARORSZÁG

Név: GÁDOR János

Cím: Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség

1024 Budapest, Margit körút 85.

Tel: (36 1) 346 9454

Email: gador@ommf.hu

 

Néhány szó az Európai Munkavédelmi Ügynökségről

 

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség egyfajta katalizátor szerepet betöltve igyekszik hozzájárulni az európai munkahelyi biztonság és egészségvédelem javítását szolgáló információ fejlesztéséhez és terjesztéséhez. A kormányok, a munkáltatói és a munkavállalói szervezetek, valamint a vezető munkavédelmi szakértők képviselőit mind a 25 tagállamra, sőt az EU-n túlra kiterjedően egyesítő Ügynökség a munkavédelmi információk megbízható, kiegyensúlyozott és pártatlan forrását biztosítja.

 

Az Európai Hét kampány az EU 2006-os osztrák és finn elnöksége, valamint az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az európai szociális partnerek támogatásával valósul meg.

vvv

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség felhívást tesz közzé az első ”Biztos kezdet …Az év fiatal európai filmese” videofilm-pályázaton való részvételre

Az Európai Munkavédelmi Ügynökséget az Európai Unió hozta létre abból a célból, hogy elősegítse a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén jelentkező információs igény kielégítését. A bilbaói (Spanyolország) székhelyű Ügynökség tevékenységének elsődleges célja a műszaki, tudományos és gazdasági jellegű információ munkahelyi biztonság és egészségvédelem kérdésében érintett felek közötti áramlásának elősegítése, és az emberek munkakörülményeinek ily módon történő javítása.

A „Biztos kezdet!” elnevezésű kampányt hivatalosan 2006. június 19-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben indítják meg. Maga az Európai Hét 2006. október 23. és 27. között kerül megrendezésre. A kampány záróünnepségére 2007. márciusában , Bilbaóban kerül majd sor.

A videofilm-pályázat a 2006-os Európai Hét része, amelyet a “Biztos kezdet!” szlogen kísér, és amely a fiatalok biztonságos és egészséges munkakezdésének biztosítását célozza.

'Idén a fiatalok állnak kampányunk középpontjában, mivel a munkahelyi balesetek kockázata körükben 50%-al magasabb, mint bármely más korcsoportban”, magyarázza Hans-Horst Konkolewsky, az Európai Munkavédelmi Ügynökség igazgatója. “A “Biztos kezdet!”elnevezésű kampány részeként az Ügynökség vállalatoknál, iskolákban és szakközépiskolákban egész Európában fokozza a kockázatokkal kapcsolatos tudatosságot és ösztönzi a kockázatok megelőzését. A fiatal filmesek részére rendezett verseny kapcsán arra hívjuk fel a fiatalokat, hogy fejezzék ki és osszák meg nézeteiket a munkahelyi biztonsággal kapcsolatban”.

A videofilm-pályázaton iskolák és olyan fiatalok vehetnek részt, akik 2006. szeptember 30-ig nem töltötték be a 19. életévüket. A résztvevők csapatban vagy egyénileg dolgozhatnak. A fiataloknak az a feladatuk, hogy egy rövid dokumentumfilmet, filmdrámát, televíziós reklámfilmet, tudósítást, zenei vagy rajzfilmet készítsenek – vagyis bármit, ami közvetíti a munkahelyi biztonság- és egészségvédelemmel kapcsolatos üzenetet – és megmutassák a munkahelyet, az embereket, amint dolgoznak, és a lehetséges munkahelyi veszélyeket és kockázatokat. A film készítőit arra bátorítjuk, hogy a feladatot a lehető legtágabban értelmezzék és merjenek új utakon járni.


A pályaműveket az iskola tanára vagy az iskolában vagy szakközépiskolában egyéb felelős pozíciót betöltő személy küldheti be DVD másolat formájában. A fiatalok magánszemélyként nem nevezhetnek. A film hossza legfeljebb öt perc lehet. A versenyre való jelentkezés határideje 2006. szeptember 30.

A pályázatban részt vevő valamennyi filmet egy független, a kommunikáció, a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén szakértelemmel rendelkező tagokból álló zsűri értékeli, amely a filmekben az erőteljes képeket és az olyan történetet díjazza, ami odaszögezi a nézőt a székhez. A zsűri három kritériumot alkalmaz: az üzenet hatékonysága, a téma feldolgozása és az általános benyomás. Az Ügynökség azokat a filmkészítőket részesíti díjban, akiknek filmes képei elnyerik a zsűri tetszését. A három legjobb film készítői – egyének vagy csapatok – a "Biztos kezdet … Az év fiatal európai filmese" díjban részesülnek és meghívást kapnak a spanyolországi Bilbaóban tartandó díjátadási ünnepségre, melyre 2007 márciusában kerül sor.

A verseny teljes szabályzata és a nemzeti kapcsolattartók részletes adatai megtalálhatók a kampány weboldalán:  http://ew2006.osha.eu.int .

Példák egy korábbi hasonló kanadai pályázatról az alábbi címen láthatók:

http://www.wsib.on.ca/wsib/wsibsite.nsf/public/PreventionStudentVideoContest

 

Sajtókapcsolatok:
Marek Kosarczyn, Sajtófelelős tisztviselő, Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség, e-mail:  
kosarczyn@osha.eu.int, tel: +34 94 479 43 86.

Egyéb felvilágosítás:

European Agency for Safety and Health at Work, Gran Via 33, E-48009 Bilbao, Spanyolország, e-mail:  information@osha.eu.int, fax: +34 94 479 4383.

A videopályázatról, a 2006-os Helyes Gyakorlat Díjakról, a kampányról és a nemzeti kapcsolattartó pontokról naprakész tájékoztatást talál az alábbi címen:  http://ew2006.osha.eu.int/ .

 

Nemzeti Fókuszpont, Magyarország:

 

Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF)

1024 Budapest, Margit krt. 85.

Gádor János,  Fókuszpont vezető

T: 346-9454                                         mobil: 06-70-3877009

F: 346-9453                                         e.mail: gador@ommf.hu